You are currently viewing Hulladékcsökkentés

Hulladékcsökkentés

Hulladékcsökkentés – tippek, tanácsok hétköznapi emberek számára

A modern kor embere egyre többet gondol környezetére. Talán azért is mert kicsit eltávolodott tőle. Sokak álma, hogy egyszer majd beköltöznek egy nagyvárosba és ott élik le életüket. A nagyvárosi élet azonban teljesen megváltoztatja a hétköznapokat. A boltokban megvásárolt termékeket több rétegbe csomagolva tudják a városi emberek eljuttatni otthonaikba. A termékeket csak csomagolásukból való kibontásuk után tudjuk használatba venni. Emiatt óhatatlanul hulladék keletkezik, de ha igazán környezettudatosak akarunk lenni, akkor jobban oda kellene figyelünk a napi szinten termelt szemét mennyiségére. Hogyan tudjuk ezt esetleg csökkentetni?

Tippek, tanácsok: Nézzük akkor őket!

Az első és legfontosabb mozzanat a saját bevásárló táska használata. Talán már el is felejtettük azokat az időket, amikor még ingyen adták a nejlonzacsit a boltban. Mára, talán szerencsénkre, ez a szokás eltűnt. Ettől függetlenül még gyakran előfordul, hogy a vásárlók szatyrot vesznek a boltban. Amikor csak lehet, ezt kerüljük el. Ha saját táskánkat, vagy kosarunkat használjuk a vásárláskor, azzal sok jót tehetünk környezetünknek.

Válasszunk olyan termékeket, amelyek nincsenek agyon csomagolva. Gondolok itt a zöldségekre, gyümölcsökre például. Ezeket legtöbbször csomagolás nélkül tudjuk elvinni otthonunkba és így nem termelünk feleslegesen hulladékot. Vannak már kifejezetten erre a célra hálós környezetbarát szütyők, amiket magunkkal vihetünk és a legtöbb áruházban már elfogadják.

Nagy kedvencem továbbá a műanyag evőeszközök témaköre. A műanyag villánál vagy kanálnál nincs haszontalanabb tárgy a világon. Igen, megoldja az étkezés problémáját. Egyszer. Mert elmosni nem szoktuk. Úgy dobjuk ki ezeket a műanyag vackokat, hogy közben eszünkbe se jut a természetünk. Ez nem túl helyes. A házibulik, összejövetelek, rendezvények során ne sajnáljuk a fém evőeszközöket és a rendes poharakat! Ezekkel az étkezést sokkal kulturáltabb módon meg lehet valósítani, valamint kétségkívül környezettudatosabb magatartást tanúsítunk ha így teszünk.

Nagyon hasonló a helyzet az egyszer használatos borotvával is. Tény és való, hogy egy száz forintos borotvát nagyszerű érzés csak úgy kihajítani a kukába, azonban ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ezzel mennyire szennyezzük környezetünket. Pedig ma már nagyon sok lehetőség van ezeket az egyszer használatos eszközöket környezetkímélőbb megoldásokkal helyettesíteni.

A hulladékcsökkentés nagyon fontos jelenünkben és jövőnkben is, hagyjunk tisztább bolygót az unokáinkra!